Szakmák, műhelyek

Nekem egy sima autó márkaszerviz túl rideg. Nem annyira egyedi, meg ilyesmi, mint, amennyire szeretném. Ezért valami különlegesre vágytam, valami ilyet kerestem, mert ha az ember szereti az autóját, szentimentálissá válik és szentélyként tekint a szervizre például. A nagy márkaszervizekben sztenderdek alapján dolgoznak véleményem szerint, nem lehet úgy, emberien beszélni mindenről, lazán, mint mondjuk egy olyan kellemes helyen, mint a Méta Autószerviz. Nálam ez az autószerviz az abszolút top!

Biztos kezeket akartam találni ugyanakkor persze, akik szakszerűen nyúlnak mindenhez – a barátaim ajánlották a szóban forgót, mint híresen barátságos autószerviz. Aztán, ahogy oda vetődtem, még nem is beszéltem velük csak az autószerviz weboldalát nézegettem, már akkor láttam: Na erről beszélünk!… Erről beszélek én is mindig, mindenkinek, mióta így szeretem, óvom a kocsimat.

Már az indításnál ott az aktív segítségnyújtási szándék náluk. Például egy nagyon jó kis cikkben írják le (ami most épp itt van előttem megnyitva), rögtön a blogjuk bejegyzéseinek legfrissebbjei között, mire figyeljünk oda éves átvizsgálás esetén. Szeretem ezt a szemléletmódot… Azt mutatja, nekik sincs takargatnivalójuk a javítások során, amikor abban segítenek, hogy ne csak úgy passzívan álljunk oda a szerelőhöz és történjen meg velünk és az autónkkal akármi, anélkül, hogy értenénk, mit történt. (És most már nem a márkaszervizekre utalok vissza, nem őket szidom – azok ebben a tekintetben inkább csak drágának tűntek, nekem, és ennyi) A Méta olyan, hogy előre elmagyarázza, mitől lesz jó a javítás, karbantartás, ezt várjuk el a szerelőtől, magától is… Szóval nekik is tartani kell magukat ehhez, de szerencsére biztosak a dolgukban!

Ezt (a transzparenciát) elsősorban nyilván értem a javításokra inkább. Hall az ember olyan, egyéb autószerelő műhelyekről, brigádokról, autószervizekről, vagy csak egyes szakikról, akik nyilván vissza is élhetnek ezzel. Ők aztán nem segítenek megérteni a dolgokat, ellentétben a Métánál.

A Métának aztán a weboldala azon részén is látszik, hogy tisztán és transzparensen játszanak, amelyek a konkrét szerelési és szervizelési ajánlataikra vonatkoznak. De az ilyen cikkek – amit említettem -, mint például az Éves átvizsgálás: ezekre figyelj oda! című, mutatják, hogy többet is nyújtanának olyan téren, hogy felkészültek lehessünk mindenben, az autózás további, tőlük már független időszakában is. Az utakon, autóhasználat közben. Amely autót ismernünk kell, az állapotát és a korlátait is, hogy óvhassuk. Nekik tényleg nincs tehát mit takargatni, és még szimpatikussá is válnak (nekem mindenképp azzá váltak) azáltal, hogy ilyesmikben általánosan használható tudásbázissá is váltak időközben. Mert persze, egy csomó ilyen cikkük van még. Nem csak az említettek. Hanem, ha kell, egy kisebb „autós sulit” is elvégezhetünk a https://metaautoszerviz.hu/blog oldalon, miután mindent végigolvastunk. Árulkodik ez a hozzáállás még az afféle elhivatottságról, ami által az is elhiszem, az autószeretet rávezeti őket is egy olyan hozzáállásra, amivel könnyebben találnak megoldást az autóink mindenféle problémáira. Amiket viszünk hozzájuk. Mert én mindenképp hozzájuk hordnám a négykerekűm akkor hát a helyetekben is! Persze, ha valahol a közelükben laktok, értelemszerűen. De, akik nem laknak, olyanoknak is gyakorta linkelem hát a cikkeiket. (Címük, elérhetőségük a honlapjukon – azért nem írok ide mindent, mert érdemes ott elidőzni, tényleg!…)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük