A fogászat újbuda területén is a bezárás mellett döntött. A fogorvos újbuda fogászati rendelőiben dolgozók nevében hozta meg ezt a döntést. Hiszen egy fogászat újbuda rendelőiben egy átlagos napon is több tucat páciens fordul meg és egyszerre általában négyen öten is várakoznak az előtérben. Így nem csak a fogorvos, de az asszisztensek is veszélyeztetettek, hiszen nem lehet tudni, hogy kiben lappang a korona vírus. Nem csak újbuda, a főváros,sőt az ország számos pontján is sorra zárnak be a fogászati rendelők. A bezárás mellett néhány helyen a megfelelő óvintézkedéseket betartva ügyeletet tartanak, tehát telefonos segítségnyújtás, időpontok lemondása, esetleg sürgős receptek kiadása még működik. A fogorvos újbuda polgárait is arra kéri, ha tehetik maradjanak otthon és csak nagyon erős fájdalom, vagy sürgős esetben keressék fel a még működő fogászatokat ,vagy az ügyeleteket. Minél inkább kevesebbet érintkezünk más emberekkel, annál nagyobb az esélye annak, hogy sikerül mihamarabb megfékezni a járvány terjedését. Legyünk türelemmel, most ez a legfontosabb, hiszen amennyiben a fogorvosok is biztonságosnak ítélik már, ki fogják nyitni újra a fogászatok kapuit.