gumijavítás

Megköveteli a szakavatottságot a gumijavítás

Gumidefekt esetén nem minden esetben kell megválni az abroncstól. Vannak helyzetek, amikor a gumijavítás is segíthet. Érdemes felkeresni a Szerviz16 műhelyt, ahol egy professzionális csapat felméri a kárt és a legjobb megoldást fogja felkínálni. A gumijavítás mellett érdemes elgondolkodni az egyéb szolgáltatásaik igénybe vételén is, akárcsak a téli és nyári gumicserén. A javítás akkor is fontos lehet, amikor vezetés közben nagyon rázkódik a kormány, esetleg több ezer kilométer megtétele után megfigyelhető, hogy a gumik helytelenül, nem egyenletesen kopnak. A Szerviz16 akkor is rendelkezésre áll, amikor a régi gumik helyett egy új szettet szeretne vásárolni, vagy épp a meglévőket szeretné tárolni valahol a helyhiány miatt. Legyen szó bármilyen szolgáltatásról, csak annyi a dolga, hogy telefonon felkeresi a céget, és időpontot egyeztet egy munkatárssal. A gumijavítás során első lépésként a szerelő megvizsgálja a kocsin lévő abroncsok állapotát. Ekkor nem marad ki az abroncs sérüléseinek, gyártási évének, nyomásának, mintájának és minta mélységének, illetve a felni esetleges ütéseinek a kivizsgálása sem. Mielőtt kezdetét venné a gumijavítás, biztos lehet benne a kuncsaft, hogy a szakemberek egyeztetni fognak vele, felhívva a figyelmet a szükséges, javasolt munkákra.

Nem feltétlenül magas a kuplung felújítás ár

A Szerviz16 a kuplungot illető meghibásodások esetén is rendelkezésre áll. Sokan választják ezt a műhelyt, hiszen a kuplung felújítás ár teljesen kedvező náluk. Ha tehát bármiféle gond van a kuplunggal, nem kell attól tartani, hogy egy fél fizetést fog az ember a szerelésre költeni. A kuplung felújítás ár magába foglalja az összes lépést és folyamatot, ami elengedhetetlen a tökéletes végeredményhez. Először is áramtalanítják a verdát a szerelők, majd a modern emelőkkel felemelik és kibiztosítják azt. Majd a járgány alján lévő műanyag borítást szakszerűen leszerelik, a váltóolaját leeresztik, illetve a váltó bowdent vagy rudazatot szétkötik. Mivel a kuplung felújítás ár itt jutányos, igenis megéri ezt a csapatot és szolgáltatást választani. A siker nem marad el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük