arctisztítás

Ezért nem hanyagolható el az arctisztítás

Habár a legtöbb esetben úgy tűnik, hogy nincs szemmel látható, jól kivehető szennyeződés a bőrön, nem szabad elfelejteni, hogy ez nem jelenti azt, hogy makulátlan a felülete. Ezért is annyira fontos reggel és este az arctisztítás. Tanácsos bevetni egy naturális összetevőkre alapuló arctisztító krémet bevetni. Teljesen érthető, hogy miért szükséges komolyan venni ezt a feladatot. Ugye a bőr az emberi test egyik legfontosabb kiválasztó szerve. Mindez azt jelenti, hogy a faggyú- és verejtékmirigyeken keresztül rengeteg olyan anyag távozik, amire már nincs szüksége a szervezetnek. Ilyen módon szabadulhat meg az ember a légszennyező molekuláktól, különböző kórokozóktól és sok minden mástól. Az arctisztítás azért is lényeges, mert ezzel támogatni lehet a bőrnek a védelmi funkcióját. A bőr felületén lévő zsíranyagok, hidratáló és nedvességmegkötő faktorok megakadályozzák a bőr kiszáradását és a savas kémhatásuk miatt védelmet nyújtanak a baktériumok elszaporodása ellen. Pontosan ebből kiindulva érdemes elfelejteni azokat a szereket az arctisztítás során, amik nagyon erős zsíroldó hatással rendelkeznek, illetve szóba sem jöhetnek a magas alkoholtartalmú vegyületek, irritáló tartósítószerek és ehhez hasonlító készítmények. A bőrt védő emulziós réteg eltávolítása már rövid távon is súlyos bőrproblémákhoz, gyulladásokhoz vezethet. Az arctisztítás pedig pont ennek az ellenkezőjét kell elérje.

Megköszöni a bőr a retinol krém használatát

Egyre többet lehet hallani a bőrkezelés során alkalmazott, forradalminak nevezett retinol alkotóelemről. Miért is lett ez ennyire felkapott? Milyen pozitív hatásokat fejt ki a retinol krém a bőrre? Nos, ha valaki a MediNatural terméke mellett dönt, akkor számtalan előnyben részesülhet. Először is ott a tény, hogy a produktum késleltetni tudja a bőr öregedési folyamatait. A retinol krém rendszeres alkalmazásával a pattanások és aknék kialakulása meggátolható, aminek az eredménye a problémáktól mentes bőr. A szer fokozza a bőrszövetek sejtreprodukciós képességét és a kollagéntermelést. Így a retinol krém hozzájárul a feszesebb, fiatalabb arcbőr eléréséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük