kreatív élményfestésen

Egy kreatív élményfestésen bárkiből lehet művész

Olyan ajándékot is lehet adni egy ismerősnek, ahol a kreativitását élheti ki: https://elmenyplaza.hu/elmeny/kreativ-elmenyfestes. Pontosan a kreatívkodást kedvelő ismerősöknek a legnehezebb ajándékot adni, hiszen ők mindent elkészítenek maguknak. A kézügyességük segítségével szinte nincs is olyan dolog, amit ne tudnának elkészíteni, így az ajándékozás nekik a legnehezebb. Az élménypláza most ebben szeretne segítséget nyújtani a kreatív élményfestés programmal.

A program során a résztvevők saját műalkotásukat készíthetik el egy ismert festmény alapján. Ehhez a programhoz semmilyen előképzettségre nincsen szükség csak a nyitottság az, amire a legnagyobb szükségünk lesz. Az alkotás öröme mindenkit magával ragad és itt erre lehetőség is kínálkozik. A programokat minden esetben képzett festőművész tartja, akik folyamatosan a segítségünkre lesz, amíg el nem készül életünk nagy műve. A tanárok apró lépésenként vezetik végig a program résztvevőit a festmény elkészítésében.

Az éppen aktuális munkafázisban mindig tanácsokkal látják el a résztvevőket az eszközhasználat és a színek tekintetében. A program összesen 3 óra, de minden résztvevő élete mesterművét fogja elkészíteni. Az elkészült művet minden résztvevő hazaviheti. A voucheren szerepel a partner elérhetősége, így a kapcsolatfelvétel során lehet az időpontot egyeztetni. Az élményfestés kellemes zenei aláfestéssel, igényes környezetben kerül megszervezésre és a jó hangulat garantált. Az élményfestést akár családoknak is ajándékozhatjuk, hiszen ilyenkor szűk családi körben készítheti el mindenki a saját műalkotását.

 

Az élménypláza weboldalán érdemes körülnézni, mert számtalan más programlehetőséget is kínálnak, amelyet mi is igénybe vehetünk, vagy tetszés szerint odaajándékozhatunk. Ezek az élmények mindig maradandók lesznek, ezt nem lehet összehasonlítani egy csokor virággal, egy bonbonnal vagy egy ruházati termékkel esetleg egy ékszerrel. Manapság egyre divatosabb ez a fajta ajándékozás. A bevállalósabbak, azt is megtehetik, hogy a megajándékozottra bízzák, melyik programot szeretné igénybe venni. Így ugyan a meglepetés elmarad, de biztosak lehetünk a sikerben. Ezt az ajándékot soha nem fogja elfelejteni. Érdemes a férfiaknak szóló lehetőséget is megnézni, hiszen egy élményvezetésnél biztosan nem tudunk jobb ajándékkal előrukkolni. Ha ezt az élményvezetést egy Forma Versenyautóban teheti meg, akkor biztosak lehetünk az életre szóló élményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük