Sokan azon a téves véleményen vannak, hogy a fogszabályzás pusztán esztétikai szempontok miatt fontos beavatkozás, és látva a költségeit, illetve a vele járó esetleges kellemetlenségeket, úgy döntenek, nem éri meg, hogy kicsit szebbek legyenek általa.
Ha igazuk lenne, még egyet is értenék vele, hiszen aki nem a külsejéből él meg, annak a szépség nem feltétlenül fontos, de mivel nincs igazuk, ellenkeznem kell.
Hogy miért is mondom, hogy nincs igazuk?
Képzeljük el, hogy fogszabályzásra lenne szükségünk. Ez azt jelenti, hogy a fogazat valamilyen módon rendellenesen növekedett. Jobb esetben, csak kicsit kusza. Ilyenkor, a fogak bizonyos százalékban takarják egymást, így a közöttük lerakódott szennyeződéseket nem tudjuk rendesen eltávolítani, ami a fogak szuvasodásához, elvesztéséhez vezethet.
Olyan helyzet is van, amikor a fogazat egészségesnek, szépnek látszik, de nem jó a harapás. Ennek lehet következménye, hogy fél oldalt rágunk, amitől az állkapocs izmainak egyik fele megerősödik, a másik pedig legyengül, így az állkapocs elhúzódik, majd elkopik. Ráadásul, a használt fogazat a túlzott igénybevétel miatt elkopik, a nem használt pedig elsatnyul, elgyengül.
Fontos, hogy szülőként a gyermek fogszabályozás mellett döntsünk. A gyermek fogszabályozásnál a fogazat még egyszerűen korrigálható, hiszen a csontozat még rugalmas, fejlődésben van. Ez minden szülő felelőssége.
